Nyílt napot tart a Filmtett Workshop a BABtérben

Rendhagyó módon indul idén a Filmtett nyári alkotótáborát előkészítő, budaörsi képzés: a május 4-i előadások nyitottak és ingyenesek. A téma a rövidfilmes forma, valamint az ahhoz kapcsolódó, dramaturgiai és gyártási kihívások.

Rendhagyó módon indul idén a Filmtett nyári alkotótáborát előkészítő, budaörsi képzés: a május 4-i előadások nyitottak és ingyenesek. A téma a rövidfilmes forma, valamint az ahhoz kapcsolódó, dramaturgiai és gyártási kihívások.

Idén negyedik alkalommal indul tavaszi forgatókönyvfejlesztő hétvégével a Filmtett Workshop: az elsődleges cél, hogy a rendező- és az animációsrendező-csoport tagjai már szinte végleges forgatókönyvekkel érkezzenek a nyári alkotótáborba, vagyis a kisfilmek forgatása nagyon hamar elkezdődhessen (erre szükség is van, hiszen a tábor mindössze 10 napja alatt 4 kisjátékfilm és 4–6 animációs film készül el).

A forgatókönyvfejlesztő gyorstalpalónak idén a budaörsi BABtér ad otthont május 4. és 7. között. A vendégelőadók: Kolozsi László író, filmkritikus, Hegedűs Bálint, a filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatója, Bernáth Szilárd rendező, az Illyés Művészeti Szakképző Akadémia oktatója, Maruszki Balázs forgatókönyvíró, dramaturg, a Magyar Nemzeti Filmalap forgatókönyv-fejlesztő csapatának tagja, valamint Kerékgyártó Yvonne forgatókönyvíró, filmrendező, a filmalap Inkubátor Programjának egyik mentora.

Az előadásaik minden érdeklődő számára nyitottak.

A május 4-i program:
14:00 Hegedűs Bálint: Bevezetés a dramatikus gondolkodás alapjaiba
15:00 Bernáth Szilárd: Zsáner és hitelesség: a műfajiság esélye az itthoni filmben
16:00 Kolozsi László: Lecsó című animációs film elemzése strukturális és karakterszempontból. Avagy mit etetnek meg velünk
17:00 Maruszki Balázs, Kerékgyártó Yvonne: Rövidfilm. A sztoritól a forgatásig


A 4. Erdélyi Filmtervfejlesztő Műhely támogatója a Communitas Alapítvány.

Felhívás

Résztvevők

Helyszín

Mentorok

Fesztiválszereplések

Filmek

  • Kukorica Jancsi

    Magyar-román kisjátékfilm | 6 perc | 2007 | Felirat nélkül

    Rendező: Oláh-Badi Levente

  • Tündérpiknik

    Román-magyar kisjátékfilm | 12 perc | 2023 | Felirat: RO

    Rendező: Fazakas Lehel

  • Az animációsok furák

    Magyar-román animációs film | 2 perc | 2016 | Felirat: RO

    Rendező: Vácz Péter, Vezsenyi Tamás

  • Operatőri etűd 2021

    Román-magyar kisjátékfilm | 6 perc | 2021 | Felirat nélkül

    Rendező: Csíkszentmihályi Ajnácska, Gyenes-Kristófi Gergely

  • Second Hand

    Magyar-román kisjátékfilm | 8 perc | 2009 | Felirat nélkül

    Rendező: Pünkösti Laura

  • Hexagónia

    Magyar-román animációs film | 2 perc | 2016 | Felirat nélkül

    Rendező: Kiss Melinda, Farkas Réka

  • Pech

    Magyar-román kisjátékfilm | 3 perc | 2007 | Felirat nélkül

    Rendező: Baranyi Gábor Benő

  • Árkos, Geley utca, 2003. június 22. 10 óra 19 perc

    Magyar-román dokumentum játékfilm | 2003 | Felirat nélkül

    Rendező: Szabó Péter

  • Corpo

    Magyar-román animációs film | 2 perc | 2011 | Felirat nélkül

    Rendező: Balázs Klára

  • Az erdő szelleme

    Magyar-román kisjátékfilm | 7 perc | 2005 | Felirat nélkül

    Rendező: Veress István, Balogi István