forgatókönyvíró-rendező csoport

Hajdu Szabolcs (forgatókönyvíró-rendező csoport)

Filmrendező. 1972. január 26-án született Debrecenben. A híres Simó-osztályban tanult a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a 90-es évektől színészként dolgozott. Két kisfilmjét követően 2000-ben készítette el Macerás ügyek címmel első játékfilmjét, amely 2003-ban elnyerte a Magyar Filmszemle legjobb elsőfilmnek járó díját. Azóta készült játékfilmjei – köztük a Tamara, a Fehér tenyér, a Bibliotheque Pascal, a Délibáb és legutóbb az Ernelláék Farkaséknál – számos nemzetközi fesztiválon taroltak.

Válogatott filmográfia a Filmtetten

filmtervfejlesztő műhely

Kerékgyártó Yvonne (filmtervfejlesztő műhely)

Forgatókönyvíró, filmrendező, 2016-ban a Magyar Nemzeti Filmalap Inkubátor Programjának egyik mentora. 1989-ben született Budapesten. Forgatókönyvírást és filmdramaturgiát tanult a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Rendezőként a Pinkwater című rövidfilmmel mutatkozott be, első egészestés munkája a 2014-ben bemutatott Free Entry. Jelenleg új filmen dolgozik.

Válogatott filmográfia a Filmtetten

filmtervfejlesztő műhely

Köbli Norbert (filmtervfejlesztő műhely)

Balázs Béla-díjas forgatókönyvíró, a Magyar Forgatókönyvírók Egyesületének alapító elnöke. 1977-ben született Dombóváron. A Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzett, jogi doktorátusa van. A 2000-es évek elején filmkritikusként és szerkesztőként, 2003 és 2007 között filmforgalmazóként dolgozott. Filmográfiája jelenleg 15 tételes, írt már romantikus komédiát (9 és ½ randi), irodalmi adaptációt (Tanár úr, kérem!), de úgy tűnik, a történelmi filmdráma műfajában mozog a legotthonosabban (A vizsgaSzabadság, különjáratA berni követÖrök tél).

Válogatott filmográfia a Filmtetten

filmtervfejlesztő műhely

Szabó Iván (filmtervfejlesztő műhely)

1982-ben született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett forgatókönyvíró- és dramaturgként, majd az angliai Leedsben mesterizett filmrendezői szakon. Filmdramaturgiát, kreatív írást és forgatókönyvírást tanít az SzFE hallgatóinak. Filmográfiája olyan címeket tartalmaz, mint a Vespa, a Viharsarok és Az állampolgár, és ő a Hacktion című tévésorozat vezető írója.

Válogatott filmográfia a Filmtetten

filmtervfejlesztő műhely – animációs csoport

Patrovits Tamás (filmtervfejlesztő műhely – animációs csoport)

Animációsfilm-rendező, illusztrátor, az ASIFA-Hungary elnöke, a budaörsi Illyés Művészeti Akadémia szakmai vezetője, tanára, valamint a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Filmfesztivál igazgatója, kreatív vezetője.

Válogatott filmográfia a Filmtetten

animációs csoport

Bertóti Attila (animációs csoport)

1985-ben született Nagybányán. 2004 és 2009 között a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem hallgatója volt, a kolozsvári fotóművészet, filmművészet, média szakon szerzett rendezői diplomát, majd a MOME-n mesterizett. Főként animációval és tervezőgrafikával foglalkozik. Ariadné fonala című munkája elnyerte a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál rövidfilmes díját 2009-ben, Mese című diplomamunkája pedig többek közt Annecyban versenyzett, és elvitte a Filmtettfeszt fődíját 2015-ben. A Néprajzi Múzeum felkérésére tavaly ötrészes rövidfilmsorozatot rendezett.

Válogatott filmográfia a Filmtetten

animációs csoport

Vezsenyi Tamás (animációs csoport)

Animátor és animációs oktató. 1989-ben született Szegeden. Az Illyés Művészeti Akadémia animációs szakán végzett, 2013 óta animációs sorozatok, reklámok munkatársa, animátor, mozdulattervező, story-board rajzolóként és animatikkészítőként. A Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál vezető munkatársa, a Budaörsi Animációs Bázis és Kreatív Tér (BABtér) Animációs Szakkörének és Játszóházának vezető oktatója.

Válogatott filmográfia a Filmtetten

rendezőasszisztens csoport

Páll Zsolt (rendezőasszisztens csoport)

Rendezőasszisztens, színész. Kézdivásárhelyen született 1969-ben. A Háromszéken kezdett középiskolát a svédországi Jönköpingben fejezte be. Göteborgban tanult filozófiát és dramaturgiát, majd New Yorkban színházi rendezést. Hét évig volt a göteborgi Teater Levande Scen színésze, majd 2002-ben Budapestre költözött, azóta a fővárosban dolgozik, főként a televíziós és a filmszakmában. Rendezőasszisztensként dolgozott többek közt a Varga Katalin balladájában, a Szabadesésben és a Halj már meg!-ben.

operatőr-segédoperatőr csoport

Marosi Gábor (operatőr-segédoperatőr csoport)

Közel 20 éve dolgozik világosítóként, segédoperatőrként, majd operatőrként. A Pesty Fekete Doboz munkatársaként szerezte első tapasztalatait, amiket később szabadúszóként, magyar, illetve külföldi produkciókban gyarapított, számos dokumentum-, kis- és nagyjátékfilm, illetve reklám operatőreként dolgozott. Együttműködött többek közt Sándor Pállal, Neil Jordannel és Ridley Scott-tal, operatőr kollégái közül pedig Szabó Gáborral, John Mathiesonnal, Tim Maurice-Jonesszal és Bruno Delbonnellel. Filmográfiájában ott van a Dyga Zsombor rendezte Couch Surf, az Utolér és a Köntörfalak, Mészáros Péter Cythere-je és a Stammbuch, valamint a Cs. Nagy Sándor rendezte Aranyváros. A tévésorozatok közül az Egynyári kaland 1. évadját, valamint az Aranyélet mindhárom évadját jegyzi.

Válogatott filmográfia a Filmtetten

operatőr csoport

Bántó Csaba (operatőr csoport)

Operatőr. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen szerzett operatőri diplomát, majd az SzFE-n mesterizett. Idén hetedszer segíti asszisztensként az operatőrcsoport vezetőjét.

Válogatott filmográfia a Filmtetten

vágócsoport

Czakó Judit (vágócsoport)

Háromszoros Arany Olló-díjas és Balázs Béla-díjas vágó. 1977-ben született Budapesten. A középiskolában tömegkommunikáció szakra járt, fényképezést, újságírást és -szerkesztést tanult. Itt találkozott először a vágói munkával, és már 16 évesen elhatározta, vagy matematikatanár, vagy filmvágó lesz. Gyakran dolgozik együtt többek között Dyga Zsomborral, Bollók Csabával, Csáki Lászlóval és Ujj Mészáros Károllyal. Pálfi György Final Cut – Hölgyeim és Uraim! című kísérletének egyik vágója volt, és számos, díjnyertes animációs filmet is jegyez vágóként.

Válogatott filmográfia a Filmtetten

vágócsoport

Gorácz Vanda (vágócsoport)

Vágó. 2016-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem vágószakán. Többek közt a Szép alak című rövidfilm vágója (a filmet 2016-ban Diák-Oscarra jelölték.) Czakó Judit asszisztenseként visszatér a táborba: néhány évvel ezelőtt maga is a vágócsoport lelkes “diákja” volt.

Válogatott filmográfia a Filmtetten

hangmérnökcsoport

Várhegyi Rudolf (hangmérnökcsoport)

Hangmérnök, sound designer. 1983 óta foglalkozik filmhangkészítéssel, kezdetben mint filmgyári alkalmazott, később független vállalkozóként. Végigjárta a filmhangkészítés szamárlétráját, volt kábeles, mikrofonos, hangfelvevő, stúdiótechnikus stb. Számos nagyjátékfilm, rövidfilm, televíziós produkció, reklám- és dokumentumfilm helyszíni vagy utómunka-hangmérnöke. 2007 óta rendszeresen jelen van filmes táborokban, workshopokon. Iskolák, ahol kurzusokat tartott: Budapesti Kommunikácios Főiskola, Dunaversitas, Polifilm Műhely, Werk Akadémia.

Válogatott filmográfia a Filmtetten

hangmérnökcsoport

Székely Tamás (hangmérnökcsoport)

Nagyváradon született, kamaszkorában döntötte el, hogy hangmérnök szeretne lenni. A Budapesti Műszaki Főiskola villamosmérnök hallgatójaként szakmai gyakorlatra jelentkezett a filmes hangutómunkával foglalkozó R.D.I. Stúdióba, ahol végül hat évet dolgozott. Az elmúlt években több mint 40 produkcióban dolgozott, köztük a Varga Katalin balladájában, amelynek a hangcsapata Ezüst Medvét kapott. A Saul fia hangutómunka-csapatának tagjaként Golden Reellel tüntették ki. A közelmúltban a Testről és lélekről című, Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt filmen, valamint Mészáros Márta Északi fényén dolgozott. Nemrég Szilágyi Zsófia Egy nap című filmjének FIPRESCI-díját ünnepelte Cannes-ban.

Válogatott filmográfia a Filmtetten

színészcsoport

Török-Illyés Orsolya (színészcsoport)

Színésznő, Hajdu Szabolcs állandó alkotótársa és múzsája. 1999-ben végzett a Marosvásárhelyi Színművészeti Főiskolán, a magyar moziközönség a Macerás ügyekben ismerhette meg 2001-ben. Hajdu Szabolcs filmjein (TamaraBibliotheque PascalOff-HollywoodDélibábErnelláék Farkaséknál) kívül felbukkant többek közt a Groó Diana rendezte Tarka képzelet sorozatban, M. Tóth Géza animációs rövidfilmje, a Mama főszerepében, több kisjátékfilmben (pl. LegendaRomanian Sunrise), de román produkcióban is játszott (Din dragoste cu cele mai bune intenții, r. Adrian Sitaru).

Válogatott filmográfia a Filmtetten

gyártásvezető-producer csoport

Boros Melinda (gyártásvezető-producer csoport)

Gyártásvezető, producer, a román Országos Filmközpont (CNC) igazgatótanácsi tagja. A Sapientia EMTE fotó, film média szakán végzett, majd több hazai és külföldi képzésen tanult artfilmes menedzsmentet és forgalmazást, szerzett crowdfunding- és közösségimédia-ismereteket. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál és a Bukaresti Nemzetközi Filmfesztivál munkatársa, 2012 óta a Look Tv producere, több tucat kisjátékfilm és az Antigoné című egészestés film gyártásvezetője.

Felhívás

Résztvevők

Helyszín

Mentorok

Fesztiválszereplések

Filmek/2018

  • A legUJJabb trend

    Magyar-román animációs film | 3 perc | 2018 | Felirat: RO | 12+

    Rendező: Tingyela Dorottya

  • Kakukk

    Magyar-román animációs film | 4 perc | 2018 | Felirat: RO | 12+

    Rendező: Verhóczki Ádám

  • Az örökség

    Magyar-román filmdráma, rövidfilm | 13 perc | 2018 | Felirat: RO | 12+

    Rendező: Olasz Renátó

  • Snus

    Magyar-román filmdráma, rövidfilm | 10 perc | 2018 | Felirat: RO | 12+

    Rendező: Kopilovic Boris

  • BELSŐ. HOTEL – ÉJSZAKA

    Magyar-román thriller, rövidfilm | 14 perc | 2018 | Felirat: RO | 16+

    Rendező: László József

  • A naprendszer legkisebb bolygója

    Magyar-román bűnügyi, rövidfilm | 11 perc | 2018 | Felirat: RO | 12+

    Rendező: Ladányi Jancsó Jakob

  • Játszva

    Magyar-román animációs film | 2018 | Felirat: RO | 6+

    Rendező: Paluska Eszter

  • No Problems, No Memories

    Magyar-román animációs film, vígjáték | 4 perc | 2018 | Felirat: RO | 12+

    Rendező: Németh Imre Zoltán

  • Klónfliktus

    Magyar-román animációs film | 3 perc | 2018 | Felirat: RO | 12+

    Rendező: Bende Attila

  • Vannak vidékek

    2018 | Felirat nélkül

    Rendező: Riba Gergely

  • Krumpliflört

    Magyar-román animációs film | 2 perc | 2018 | Felirat: RO | 6+

    Rendező: Szenderszky Sarolta

  • 9 módszer csuklás ellen

    Magyar-román animációs film, dokumentumfilm | 2 perc | 2018 | Felirat: RO | 12+

    Rendező: Barkóczi Noémi

  • Karácsonyi üdvözlet

    Magyar-román animációs film | 2 perc | 2018 | Felirat nélkül | 12+

    Rendező: Csont Zsombor