forgatókönyvíró-rendező csoport

Ujj-Mészáros Károly (forgatókönyvíró-rendező csoport)

Filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Külkereskedelmi tanulmányainak elvégzése után érdeklődése a filmkészítés felé fordult, első rövidfilmjét 1994-ben forgatta. Részt vett egy képzésen a London Drama Schoolon, 1999 óta pedig szabadúszó producerként, reklámfilmesként dolgozik. Tíz kisjátékfilmjét (köztük az Alena utazása és a Palika leviszi a szemetet címűeket) több mint 30 filmfesztiválon vetítették, összesen 12 díjat nyert velük. Az elmúlt 15 évben több mint 200 reklámot forgatott. Első nagyjátékfilmje, a Liza, a rókatündér közel 50 fesztiválon versenyzett, 33 nemzetközi és hazai díjat nyert.

Válogatott filmográfia a Filmtetten

filmtervfejlesztő műhely

Maruszki Balázs (filmtervfejlesztő műhely)

Forgatókönyvíró, dramaturg, a Magyar Nemzeti Filmalap forgatókönyv-fejlesztő csapatának tagja. 1968-ban született Budapesten. Dramaturgszakon végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Többek közt A zöld sárkány gyermekei és a Hacktion forgatókönyvírója. Az Ébrenjárók forgatókönyvírói debütdíjat nyert a Magyar Filmszemlén, A rajzoló Arany Pandát kapott a Szecsuáni Nemzetközi Televíziós Fesztiválon. Másodszor irányítja mentorként a Filmtett Workshop forgatókönyvíró-rendezői csoportjának munkáját.

Válogatott filmográfia a Filmtetten

filmtervfejlesztő műhely

Kerékgyártó Yvonne (filmtervfejlesztő műhely)

Forgatókönyvíró, filmrendező, a Magyar Nemzeti Filmalap Inkubátor Programjának egyik mentora. 1989-ben született Budapesten. Forgatókönyvírást és filmdramaturgiát tanult a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Rendezőként a Pinkwater című rövidfilmmel mutatkozott be, első egészestés munkája a 2014-ben bemutatott Free Entry.

Válogatott filmográfia a Filmtetten

filmtervfejlesztő műhely

Nagy V. Gergő (filmtervfejlesztő műhely)

Dramaturg, filmkritikus. A PPKE esztétika és szociológia, illetve az SZFE filmdramaturg szakán tanult. Jelenleg a filmbefejezések dramaturgiájával foglalkozik az SZFE DLA programján. A Prizma forgatókönyv-számának szerkesztője, filmes tárgyú írásai többek között a Filmtett, a Filmvilág, a Magyar Narancs, a Prizma és a Revizor oldalain jelentek meg, Néhány éve forgatókönyvíróként dolgozik, többek között Szőcs Petrával, Hörcher Gáborral, Pálfi Györggyel és Ruttkay Zsófiával.

Írásai a Filmtetten

animációs csoport

Vácz Péter (animációs csoport)

Animációsfilm-rendező. Tanulmányait a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola tervezőgrafika szakán kezdte, majd a Moholy- Nagy Művészeti Egyetemen animáció szakán folytatta. MOME-s tanulmányai alatt részt vett az ASF nemzetközi animációs produkciós workshopon és elvégzett egy professzionális 3D-animátori képzést Dániában. BA-diplomafilmjét (Patakiskola) több mint 20 nemzetközi fesztiválon vetítették, MA-diplomafilmje, a Nyuszi és Őz pedig számos nemzetközi fesztiválon szerzett rangos díjakat, köztük a Magyar Filmkritikusok Díját, egy különdíjat a Cannes Lions-i Fiatal Rendezők Díján, a gyerekzsűri díját Annecyban és a legjobb forgatókönynek járó díjat Rióban az Anima Mundin. 2014-ben animációs videóklipet rendezett James – All I’m Saying címmel.

Válogatott filmográfia a Filmtetten

operatőr-segédoperatőr csoport

Pálos György (operatőr-segédoperatőr csoport)

Balázs Béla-díjas filmrendező, operatőr, producer, forgatókönyvíró, fotós, több, mint 25 éves filmgyártási tapasztalattal. Háromszor nyerte el a Kamera Hungária televíziós díjat.
Tagja a Magyar Filmművészek Szövetségének, a Magyar Rendezők Céhének, a Magyar Független Filmszövetségnek. 15 évig dolgozott az International Public Television Conference-nak. 5 évig volt a Millenáris TV Stúdió vezetője. Egyetemi oktató; dolgozott a City University of Hong Kong Egyetemen, jelenleg az ELTE-BTK Filmtudomány Tanszékének adjunktusa, vendégtanár a Metropolitan Egyetemen Budapesten és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen.

Válogatott filmográfia a Filmtetten

operatőr-segédoperatőr csoport

Bántó Csaba (operatőr-segédoperatőr csoport)

Operatőr. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen szerzett operatőri diplomát, jelenleg az SzFE-n mesterizik. Idén hatodszor segíti asszisztensként az operatőrcsoport vezetőjét.

Válogatott filmográfia a Filmtetten

vágócsoport

Lemhényi Réka (vágócsoport)

Arany Olló díjas vágó. 1998-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem vágószakán. Ő vágta többek közt a Macerás ügyeket, a Tamarát, a Dallas Pashamendét, a Taxidermiát és Az ajtót, többedmagával dolgozott a Final Cut: Hölgyeim és Uraim!-on, de dokumentumfilmes (Életek énekeBalkán bajnok) és tévésorozatos (TerápiaVálótársak) tapasztalata is van. 2016 februárjában a “román Oscarként” is emlegetett Gopo-díjra jelölték a Miért én? (De ce eu?) vágásáért. Idén másodszor vezeti a Filmtett Workshop vágócsoportját.

Válogatott filmográfia a Filmtetten

vágócsoport

Kővári Szabolcs (vágócsoport)

Vágó. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen szerzett diplomát, jelenleg Budapesten dolgozik, a Színház- és Filmművészeti Egyetem vágószakos végzőse. Idén másodszor segíti asszisztensként a vágócsoport vezetőjét.

Válogatott filmográfia a Filmtetten

Rudolf Várhegyi

hangmérnökcsoport

Lukács Péter Benjámin (hangmérnökcsoport)

Hangmérnök, sound designer. A filmesztétika felől érkezett a filmkészítők világába. Az ELTE filmesztétika szakos végzőseként kezdett érdeklődni a filmhangkészítés iránt, bejárt az Inforg Stúdióba, majd egy évet dolgozott egy New York-i filmstúdióban. Hangmesterként dolgozott többek közt a Balaton Methodon, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlanon, Lichter Péter kísérleti rövidfilmjein, több dokumentumfilmen, valamint a Bucsi Réka rendezte Symphony no. 42 című animációs filmeken. Tanít a MOME-n, kétszer vett részt diákként a táborban, idén először maga is csoportot vezet.

Válogatott filmográfia a Filmtetten

hangmérnökcsoport

Székely Tamás (hangmérnökcsoport)

Nagyváradon született, kamaszkorában döntötte el, hogy hangmérnök szeretne lenni. A Budapesti Műszaki Főiskola villamosmérnök hallgatójaként szakmai gyakorlatra jelentkezett a filmes hangutómunkával foglalkozó R.D.I. Stúdióba, ahol végül hat évet dolgozott. Az elmúlt években több mint 40 produkcióban dolgozott, köztük a Varga Katalin balladájában, amelynek hangcsapatát Ezüst Medvével tüntette ki a Berlinale, részt vett a Liza, a rókatündér zörejszinkron-felvételeiben és hangvágásában, felelős a Terápia és a Társas játék című tévésorozatok eredeti hangjáért is. A Saul fia hangutómunka csapatának részeként Golden Reel díjjal tüntették ki.

Válogatott filmográfia a Filmtetten

hangmérnökcsoport

Iszlai József (hangmérnökcsoport)

Hangmérnök, filmkritikus. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen film szakán végezte tanulmányait, ahol a hangvágás filmes alkalmazása különösen felkeltette az érdeklődését. Kisjátékfilmek és animációk hangvágása mellett zenészként és kísérleti hangkészítőként vett részt különböző installációk, koncertek és színházi előadások létrehozásában. 2015-ben a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál sound design műhelyének a vezetője. Idén harmadszor segíti asszisztensként a vágócsoport vezetőit.

Válogatott filmográfia a Filmtetten

színészcsoport

Balsai Móni (színészcsoport)

Jászai Mari-díjas színésznő, és az első Magyar Filmdíj birtokosa a legjobb női főszereplő kategóriában. Számos színházi szerep után a nagy áttörést a Liza, a rókatündér hozta meg neki. Ujj Mészáros Károly közönség és kritikus kedvenc filmjének főszereplője a monte-carlói filmfesztiválon is elnyerte a legjobb színésznő díját.
Balsai Móni szerepelt Till Attila Cannes-ban is bemutatott, Csicska című kisfilmjében, amely díjat nyert Krakkóban és Stockholmban, és az Európai Filmakadémia díjára jelöltek. Láthattuk az RTL Klub Válótársak és az HBO Társas játék című sorozatában is. Nemrég a Tiszta Szívvel című akció-vígjátékban láthattuk. Játszott Győrben, a Játékszínben, a Pesti Magyar Színházban, a jövő évadtól szabadúszó.

Válogatott filmográfia a Filmtetten

Ujj-Mészáros Károly

gyártásvezető-producer és rendezőasszisztens csoport

Durst György (gyártásvezető-producer és rendezőasszisztens csoport)

Balázs Béla-díjas producer, a Filmtett – Duna Műhely Alkotótábor egyik alapítója, állandó mentora, a Mediawave Alapítvány kuratóriumi elnöke. 1974 és 1996 között a Balázs Béla Stúdióban volt szervező, majd ügyvezető titkár. 1995 és 2011 között részt vett a Duna Műhely létrehozásában és működtetésében. 1995 óta a Kép-Árnyék Mozgóképkészítő Társaság alapító tulajdonosa. 1997-ben létrehozta a Premier Plan Alapítványt. 2002 és 2011 között a Duna Televízió dramaturgiai igazgatója, 2010–2012-ben a Magyar Mozgókép Közalapítvány igazgatótanácsi tagja. 2005 és 2010 között a Magyar Filmklubok és Filmbarátok Szövetségének elnöke. Arany Pálmát nyert az Iványi Marcell rendezte Széllel 1996-ban, és a Mészáros Péter rendezte Eső után című rövidfilmmel 2002-ben. Producerként jegyzi többek közt a KöntörfalakFövenyóraTejútCsoma legendárium – Az élet vendége című filmeket, Nemes Jeles László Türelem című rövdfilmjét. Nemes Gyula és a Buharov testvérek rendszeres alkotótársa.

Válogatott filmográfia a Filmtetten

Jakab-Benke Nándor

Felhívás

Résztvevők

Helyszín

Mentorok

Fesztiválszereplések

Filmek/2016

  • Hexagónia

    Magyar-román animációs film | 2 perc | 2016 | Felirat nélkül

    Rendező: Kiss Melinda, Farkas Réka

  • Freedom Hotel

    Magyar-román kisjátékfilm | 9 perc | 2016 | Felirat: RO

    Rendező: Sztercey Benedek Szabolcs

  • Az animációsok furák

    Magyar-román animációs film | 2 perc | 2016 | Felirat: RO

    Rendező: Vácz Péter, Vezsenyi Tamás

  • Sülve-főve

    Magyar-román kisjátékfilm | 5 perc | 2016 | Felirat: RO

    Rendező: Kemény Eszter

  • Bújócska

    Magyar-román animációs film | 3 perc | 2016 | Felirat nélkül

    Rendező: Hortobágyi Tamás

  • Ártatlan bűnök II.

    Magyar-román kisjátékfilm | 2016 | Felirat nélkül

    Rendező: Pálos György, Balsai Móni

  • Szignál 2016

    Magyar-román animációs film | 1 perc | 2016 | Felirat: RO

    Rendező: Vácz Péter, Vezsenyi Tamás

  • Tibi és Robi

    Magyar-román animációs film | 4 perc | 2016 | Felirat nélkül

    Rendező: Vodál Vera, Ghyczy Dia

  • Vér-erdő

    Magyar-román kisjátékfilm | 12 perc | 2016 | Felirat nélkül

    Rendező: Dobi Ferenc

  • Csak a kutya marad

    Magyar-román kisjátékfilm | 6 perc | 2016 | Felirat: RO

    Rendező: Király Anna

  • Doboz

    Magyar-román animációs film | 2 perc | 2016 | Felirat nélkül

    Rendező: Pellei Petra