


Veres Attila (rendezőasszisztens-gyártásvezető csoport)
Több mint tíz éve dolgozik a filmszakmában rendezőasszisztensként. Számos koprodukció és magyar filmalkotás forgatásán vett részt, low budget filmektől a nagy költségvetésű amerikai produkciókig. Legutóbbi nagyjátékfilmes munkái között van a Larry (r. Bernáth Szilárd), a Gran Turismo (r. Neill Blomkamp), de dolgozott a négyszeres Oscar-díjas Szegény párák (Poor Things) és az Alien: Romulus csapatában is.

Bántó Csaba (operatőr csoport)
Operatőr. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen szerzett operatőri diplomát, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetemen mesterizett. Több dokumentum-, valamint fesztiválkedvenc kisjátékfilmet (pl. Két csík, Welcome, Eleven töredék) fényképezett. Az utóbbi években Hajdu Szabolcs állandó alkotótársa volt (Ernelláék Farkaséknál, Békeidő, Kálmán-nap, Egy százalék indián), de ő volt az idén bemutatott Sünvadászat operatőre is. 2022-ben Sára Sándor Díjjal tüntették ki. Több alkalommal maga is részt vett a táborban az operatőr csoport tagjaként, idén pedig 10. alkalommal lesz a csapat mentora.

Czakó Judit (vágócsoport)
Háromszoros Arany Olló-díjas és Balázs Béla-díjas vágó. 1977-ben született Budapesten. A középiskolában tömegkommunikáció szakra járt, fényképezést, újságírást és -szerkesztést tanult. Itt találkozott először a vágói munkával, és már 16 évesen elhatározta, vagy matematikatanár, vagy filmvágó lesz. Gyakran dolgozik együtt többek között Dyga Zsomborral, Bollók Csabával, Csáki Lászlóval és Ujj Mészáros Károllyal. Pálfi György Final Cut – Hölgyeim és Uraim! című kísérletének egyik vágója volt és számos, díjnyertes animációs filmet is jegyez vágóként. Vágóként dolgozott többek között a Köntörfalak, Couch Surf, Liza, a rókatündér és A döntés című filmekben, az Aranyélet és A király című sorozatokban, de szívesen vág animációs filmeket is (Műanyag égbolt, Nyuszi és Őz, A nyalintás nesze, Vulkánsziget, A madár gyermekei, Wish You Were Ear).

Dunai László (vágócsoport)
Vágó. Nagyváradon született, a Sapientia egyetem filmszakán végzett. 15 éve dolgozik vágóasszisztensként vagy vágóként különféle magyar és külföldi filmes projekteken, az általa vágott rövidfilmek sikerrel szerepeltek a világ élvonalbeli fesztiváljain. Részt vett többek közt Hajdu Szabolcs Délibábja, Nemes Gyula Zérója, Nemes-Jeles László Napszálltája, a Buharovok Melegvizek országa című kísérleti filmjén, a Varsóban debütált Valan – Az angyalok völgye, a Berlinben díjazott Természetes fény utómunka-folyamatában, dolgozott Szőcs Petra Déváján és Lakatos Róbert Ki kutyája vagyok én? című dokumentumfilmjén, Tudor Giurgiu Libertate című thrillerjén, a litván-angol koprodukcióban készült, tavaly Cannes-ban debütált Praeis című drámán, valamint a bemutatásra váró A világ eredetén (r. Nagy Borbála) és marokkói-magyar Sirokkón (Alkebulan, r. Yassine Marko Marroccua). Olyan filmeket vág szívesen, amelyek szokatlanul közelítenek a témájukhoz.

Várhegyi Rudolf (hangmérnökcsoport)
Filmes hangmester. 1983 óta foglalkozik filmhangkészítéssel, kezdetben mint filmgyári alkalmazott, később független vállalkozóként. Végigjárta a filmhangkészítés szamárlétráját, volt kábeles, mikrofonos, hangfelvevő, stúdiótechnikus stb. Számos nagyjátékfilm, rövidfilm, televíziós produkció, reklám- és dokumentumfilm helyszíni vagy utómunka-hangmérnöke. 2007 óta rendszeresen jelen van filmes táborokban, workshopokon. Iskolák, ahol kurzusokat tartott: Budapesti Metropolitan Egyetem, Dunaversitas, Sapientia EMTE, Werk Akadémia, Lumiere Filmiskola, Illyés Művészeti Akadémia. Legutóbb a Lefkovicsék gyászolnak című keserédes vígjáték, A boldogság ügynöke című dokumentumfilm hangmestereként hallhattunk róla.
.jpg)
Székely Tamás (hangmérnökcsoport)
Filmes hangmester. Nagyváradon született, kamaszkorában döntötte el, hogy hangmérnök szeretne lenni. A Budapesti Műszaki Főiskola villamosmérnök hallgatójaként szakmai gyakorlatra jelentkezett a filmes hangutómunkával foglalkozó R.D.I. Stúdióba, ahol végül hat évet dolgozott. Az elmúlt években több mint 80 produkcióban dolgozott, köztük a Varga Katalin balladájában, amelynek a hangcsapata Ezüst Medvét kapott. A Saul fia hangutómunka-csapatának tagjaként Golden Reellel tüntették ki. Dolgozott a Testről és lélekről című, Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt filmen, Mészáros Márta Északi fényén, Csáki László Kék Pelikanján, Szilágyi Zsófia Egy nap és Január 2 című filmjein, a Véletlenül írtam egy könyvet című ifjúsági filmen, valamint több nemzetközi koprodukción.

Pál Emőke (színészcsoport)
Gyergyószentmiklósi születésű, jelenleg Kolozsváron élő színésznő. Az elmúlt tizenöt évben láthattuk színpadon és mozivásznon, rövidfilmben és egészestésben egyaránt. Kulcsszerepet alakított a Valan – Az angyalok völgyében, főszerepet a Magasságok és mélységekben és a Dragoste 2. America című román filmben; utóbbiért 2023-ban elnyerte a Magyar Mozgókép Díjat. Több mint tíz éve, háromszor is részt vett diákként az alkotótábor színészcsoportjában, jelenleg a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának oktatója.
Filmek/helyszin-2013
-
Jegenyerap
Magyar-román zenés | 3 perc | 2005 | Felirat nélkül
-
Szerelem a palackban
Magyar-román kisjátékfilm | 4 perc | 2004 | Felirat nélkül
Rendező: Minier Zsolt
-
Mindennapok
Magyar-román animációs film | 2014 | Felirat nélkül
Rendező: Juhász Ariella, Rózsa Noémi
-
Jobb kanyar
Magyar-román kisjátékfilm, thriller | 9 perc | 2010 | Felirat nélkül
Rendező: Bakó Kincső
-
Dobbanás
Magyar-román animációs film, kísérleti, rövidfilm | 2 perc | 2013 | Felirat nélkül
Rendező: Kruppa Noémi, Baki Júlia
-
Szerelem a korona idején
Magyar-román animációs film | 5 perc | 2021 | Felirat: RO
Rendező: Szucher Ágnes
-
Vega
Magyar-román kisjátékfilm | 5 perc | 2007 | Felirat nélkül
Rendező: Pálfi György és a táborlakók
-
Mit is mondjak?
Magyar-román dokumentumfilm | 7 perc | 2003 | Felirat nélkül
Rendező: Varga Szabolcs, Fábián Zoltán
-
Erdély túl messze van
Magyar-román kisjátékfilm | 5 perc | 2007 | Felirat nélkül
Rendező: Veress István
-
Néma fogadalom
Magyar-román vígjáték, filmdráma, rövidfilm | 25 perc | 2013 | Felirat nélkül
Rendező: Bálint Arthur, Bántó Csaba
-
Őszi sanzon
Magyar-román animációs film, rövidfilm | 2 perc | 2013 | Felirat nélkül
Rendező: Láng Orsolya
-
Krumpliflört
Magyar-román animációs film | 2 perc | 2018 | Felirat: RO | 6+
Rendező: Szenderszky Sarolta
-
Lakótársak
Magyar-román animációs film | 2014 | Felirat nélkül
Rendező: Debreczeni Zoltán, Molnár Luca Anna
-
Mit csináltál este?
Magyar-román kisjátékfilm | 5 perc | 2011 | Felirat nélkül
Rendező: Monhalt Ákos
-
Székelyindiánok
Magyar-román animációs film | 1 perc | 2007 | Felirat nélkül
Rendező: Patrovits Tamás, Balázs Zoltán
-
Ártatlan bűnök II.
Magyar-román kisjátékfilm | 2016 | Felirat nélkül
Rendező: Pálos György, Balsai Móni
-
"Jonny Weismüller" Pool
Magyar-román kísérleti | 7 perc | 2006 | Felirat nélkül
Rendező: Druga Viviana
-
Színészi etűd 2021
Román-magyar kisjátékfilm | 32 perc | 2021 | Felirat: RO
Rendező: A 2021-es Filmtett Workshop lakói
-
Az utolsó cigaretta
Magyar-román animációs film | 1 perc | 2006 | Felirat nélkül
Rendező: Vodál Vera
-
Madarastul, ajtóstul
Magyar-román animációs film | 2 perc | 2021 | Felirat nélkül
Rendező: Horváth Flóra
-
A férfi és a fák
Magyar-román animációs film | 2 perc | 2015 | Felirat nélkül
Rendező: Pucz Dani, Constantinos Terlikkas, Ferencz Hunor
-
Tibi és Robi
Magyar-román animációs film | 4 perc | 2016 | Felirat nélkül
Rendező: Vodál Vera, Ghyczy Dia
-
Városi vakság
Magyar-román animációs film | 3 perc | 2015 | Felirat nélkül
Rendező: Debreczeni Zoltán, Molnár Luca Anna
-
Tükröm – mörküt
Magyar-román animációs film | 3 perc | 2015 | Felirat nélkül
-
Tudod, mitől félek?
Magyar-román animációs film, dokumentumfilm | 5 perc | 2017 | Felirat: RO
Rendező: Szucher Ágnes
-
Karácsonyi üdvözlet
Magyar-román animációs film | 2 perc | 2018 | Felirat nélkül | 12+
Rendező: Csont Zsombor
-
Hexagónia
Magyar-román animációs film | 2 perc | 2016 | Felirat nélkül
Rendező: Kiss Melinda, Farkas Réka
-
Good Intentions Are Always Rewarded
Magyar-román kisjátékfilm | 3 perc | 2003 | Felirat nélkül
Rendező: Ţancui Paul
-
A nagy leleplezés
Magyar-román animációs film | 3 perc | 2003 | Felirat nélkül
Rendező: Makkai Bence
-
Snus
Magyar-román filmdráma, rövidfilm | 10 perc | 2018 | Felirat: RO | 12+
Rendező: Kopilovic Boris
-
Ha bekaptad a magot...
Magyar-román animációs film | 1 perc | 2002 | Felirat nélkül
Rendező: Vrencsán Erika
-
Hogyan működik a Filmtett-tábor?
Magyar-román animációs film | 2 perc | 2012 | Felirat nélkül
Rendező: Jakab-Benke Nándor
-
nAGYŐ
Magyar-román filmdráma, kisjátékfilm, romantikus | 2010 | Felirat nélkül
Rendező: Oláh-Badi Levente
-
Animációs etűdök
Román-magyar animációs film | 2015 | Felirat nélkül
Rendező: Patrovits Tamás, Bertóti Attila, Debreczeni Zoltán
-
Trash Motel
Magyar-román horror, kisjátékfilm, thriller | 7 perc | 2010 | Felirat nélkül
Rendező: Monhalt Ákos
-
A kastély
Magyar-román kisjátékfilm | 5 perc | 2003 | Felirat nélkül
Rendező: Monica Andreescu, Maciej Kozlowski
-
Szignál 2002
Magyar-román animációs film | 2002 | Felirat nélkül
-
Prométeusz, a cickány
Magyar-román animációs film | 4 perc | 2017 | Felirat nélkül
Rendező: Kántor Zsolt
-
No Problems, No Memories
Magyar-román animációs film, vígjáték | 4 perc | 2018 | Felirat: RO | 12+
Rendező: Németh Imre Zoltán
-
Az örökség
Magyar-román filmdráma, rövidfilm | 13 perc | 2018 | Felirat: RO | 12+
Rendező: Olasz Renátó
-
Mangócska Transzilvániában
Magyar-román animációs film, filmszatíra, rövidfilm | 2 perc | 2013 | Felirat nélkül
Rendező: Patrovits Tamás, Bertóti Attila
-
Madzag, papír, olló
Magyar-román animációs film | 1 perc | 2003 | Felirat nélkül
Rendező: Bertóti Attila
-
Az animációsok furák
Magyar-román animációs film | 2 perc | 2016 | Felirat: RO
Rendező: Vácz Péter, Vezsenyi Tamás
-
Apám orvosa nem praktizál
Magyar-román kisjátékfilm | 15 perc | 2017 | Felirat: EN
Rendező: Besenyei Katalin
-
Még egyet apuka kedvéért
Magyar-román animációs film | 2 perc | 2021 | Felirat nélkül
Rendező: Kajlik Eszter
-
Csónak, kilátással
Magyar-román kisjátékfilm | 4 perc | 2008 | Felirat nélkül
Rendező: Cibulya Nikol
-
Milyen illatot vinnél az űrbe?
Román-magyar animációs film | 3 perc | 2023 | Felirat: RO
Rendező: Fogarasi Orsolya
-
Bors néni beszélget a Holddal
Magyar-román animációs film | 1 perc | 2004 | Felirat nélkül
Rendező: Zágoni Juti
-
Negyvennégy pici pinty
Magyar-román animációs film | 2 perc | 2009 | Felirat nélkül
Rendező: Bertóti Attila
-
Csillagok emberei
Magyar-román kisjátékfilm | 6 perc | 2004 | Felirat nélkül
Rendező: Szilágyi "Czanó" Ottó
-
Szignál 2017
Magyar-román animációs film | 1 perc | 2017 | Felirat: RO
Rendező: Bertóti Attila, Vezsenyi Tamás
-
A legUJJabb trend
Magyar-román animációs film | 3 perc | 2018 | Felirat: RO | 12+
Rendező: Tingyela Dorottya
-
Szívdoboz
Magyar-román filmdráma, fantasy, rövidfilm | 6 perc | 2013 | Felirat nélkül
Rendező: Köllő Ildikó
-
Vadul és kuszán
Magyar-román animációs film | 12 perc | 2021 | Felirat: RO
Rendező: Danszki Fruzsina
-
Az erdő szelleme
Magyar-román kisjátékfilm | 7 perc | 2005 | Felirat nélkül
Rendező: Veress István, Balogi István
-
Tábori szignál 2021
Magyar-román animációs film, horror | 1 perc | 2021 | Felirat nélkül
Rendező: Vácz Péter, Bertóti Attila
-
Szignál 2016
Magyar-román animációs film | 1 perc | 2016 | Felirat: RO
Rendező: Vácz Péter, Vezsenyi Tamás
-
Füstös, de nem rossz
Román-magyar kisjátékfilm | 15 perc | 2023 | Felirat: RO
Rendező: Farkas Ágnes Anna
-
A naprendszer legkisebb bolygója
Magyar-román bűnügyi, rövidfilm | 11 perc | 2018 | Felirat: RO | 12+
Rendező: Ladányi Jancsó Jakob
-
Első óra
Magyar-román animációs film | 1 perc | 2005 | Felirat nélkül
Rendező: Szép Éva, Kolonics Kitti
-
Paradise Park
Magyar-román animációs film | 3 perc | 2017 | Felirat nélkül
Rendező: Németh Imre Zoltán
-
Hűtve tárolandó!
Magyar-román animációs film | 2 perc | 2006 | Felirat nélkül
Rendező: Varga Szabolcs
-
Kukorica Jancsi
Magyar-román kisjátékfilm | 6 perc | 2007 | Felirat nélkül
Rendező: Oláh-Badi Levente
-
A fogmosás ártalmasságairól
Magyar-román kisjátékfilm | 3 perc | 2002 | Felirat nélkül
Rendező: Fehérvári Péter
-
Pet reinkarnációja
Magyar-román animációs film | 3 perc | 2011 | Felirat nélkül
Rendező: Nyerges Adrienn
-
Operatőri etűd 2021
Román-magyar kisjátékfilm | 6 perc | 2021 | Felirat nélkül
Rendező: Csíkszentmihályi Ajnácska, Gyenes-Kristófi Gergely
-
Phobiarium
Magyar-román animációs film, ismeretterjesztő | 2 perc | 2010 | Felirat nélkül
Rendező: Kádár Melinda
-
A szegénylegény és a kígyó
Magyar-román animációs film, családi | 2 perc | 2013 | Felirat nélkül
Rendező: Búzás Anna
-
Szpot 2011
Magyar-román animációs film | 2 perc | 2011 | Felirat nélkül
Rendező: Patrovits Tamás, Bertóti Attila
-
Jó éjszakát!
Magyar-román animációs film, rövidfilm | 2 perc | 2013 | Felirat nélkül
Rendező: Hárshegyi Vivien, Orosz Judit
-
Coming Soon
Magyar-román kisjátékfilm | 6 perc | 2009 | Felirat nélkül
Rendező: Vadon Zoltán, Mester Ákos
-
Philemon és Baucis
Magyar-román animációs film | 2 perc | 2012 | Felirat nélkül
Rendező: Láng Orsolya
-
Animációs szignál 2010
Magyar-román animációs film | 1 perc | 2010 | Felirat nélkül
Rendező: Patrovits Tamás
-
The Bud, the Hill And the Dice
Román-magyar animációs sorozat | 2 perc | 2023 | Felirat nélkül
Rendező: Ördög Kinga
-
Freedom Hotel
Magyar-román kisjátékfilm | 9 perc | 2016 | Felirat: RO
Rendező: Sztercey Benedek Szabolcs
-
Gólya, segged dugója
Magyar-román animációs film | 2 perc | 2003 | Felirat nélkül
Rendező: Balázs Zoltán, Melkuhn Andrea
-
Állatok farsangja
Magyar-román animációs film, családi | 3 perc | 2010 | Felirat nélkül
Rendező: Láng Orsolya
-
Árkos, Geley utca, 2003. június 22. 10 óra 19 perc
Magyar-román dokumentum játékfilm | 2003 | Felirat nélkül
Rendező: Szabó Péter
-
Industrial Boogie
Magyar-román animációs film | 2 perc | 2012 | Felirat nélkül
Rendező: Bacsa Regina
-
The Well of Fate (operatőri etűd)
Román-magyar kisjátékfilm | 4 perc | 2023 | Felirat nélkül
-
BELSŐ. HOTEL – ÉJSZAKA
Magyar-román thriller, rövidfilm | 14 perc | 2018 | Felirat: RO | 16+
Rendező: László József
-
Kegyes halál
Magyar-román filmdráma, sci-fi, rövidfilm | 9 perc | 2013 | Felirat nélkül
Rendező: Halmen József
-
Numa lasa
Magyar-román kisjátékfilm | 9 perc | 2003 | Felirat nélkül
Rendező: Csiki Csaba, Csillag Marci
-
9 módszer csuklás ellen
Magyar-román animációs film, dokumentumfilm | 2 perc | 2018 | Felirat: RO | 12+
Rendező: Barkóczi Noémi
-
Felforgatás
Magyar-román animációs film, rövidfilm | 2 perc | 2013 | Felirat nélkül
Rendező: Vezsenyi Tamás
-
Your Face Through the Screen
Magyar-román kisjátékfilm | 10 perc | 2017 | Felirat: RO
Rendező: Sztercey Benedek Szabolcs
-
Vegeta
Magyar-román animációs film | 2 perc | 2005 | Felirat nélkül